Meghalt a kórházban az elgázolt menekültek egyike
Meghalt az 5-ös úton elsodort menekültek egyike, két társát továbbra is a kórházban ápolják súlyos sérülésekkel. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Meghalt az 5-ös úton elsodort menekültek egyike, két társát továbbra is a kórházban ápolják súlyos sérülésekkel. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Az 5-ös út 130-as kilométerénél történt a baleset. Egy autó árokba hajtott és kigyulladt, egy kisbusz megállt segíteni, erre egy teherautó nekiment.
Elszenesedett roncs maradt csak annak a rendőrnek a motorjából, aki hétfő délután az 5-ös úton ütközött össze egy autóval. A szerencsétlenül járt rendőrért mentőhelikoptert küldtek, de életét már nem lehetett megmenteni. Az autó vezetője mellkasi sérülést szenvedett. A baleset körülményeiről a rendőrség nem árult el részleteket, csak az ügyészségnek van joga nyilatkozni az ügyben, amit keddre ígértek.
Egy autó és egy motor ütközött Balástya közelében, mindkét jármű teljesen kiégett. Az autó vezetője is megsérült. A forgalmat elterelték. A baleset részleteiről a rendőrség nem, csak az ügyészség adhat tájékoztatást. Ennek oka, hogy rendőr az áldozat.
Egy teherautó Balástya felől Kistelek irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okokból a rakománya az úttestre borult. Az út érintett szakaszát teljes szélességben lezárták.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy motoros, aki egy kamionnal ütközött a régi 5-ös úton Szeged határában csütörtök délelőtt.
Baleset történt ma reggel nem sokkal 7 óra után az 5. sz. főút 47-es kilométerénél, Hernád külterületén - közölte a rendőrség.
Három ember súlyos, egy pedig könnyebb sérülés szenvedett, amikor három személyautó ütközött az 5-ös főút Dabas és Hernád közötti szakaszán vasárnap kora délután.
A főút 47-es kilométerénél történt baleset, a sofőrt a tűzoltók vágják ki a roncsból.
Súlyos baleset történt Soroksáron az 5-ös főúton, a Helsinki út végénél – közölte a katasztrófavédelem.
Motorkerékpár ütközött össze egy teherautóval az 5-ös főúton Dabas térségében péntek este, a balesetben a motor vezetője meghalt, az utat lezárták - közölte a rendőrség.
Bár háromszor is nyert közlekedésrendészeti versenyt és vezetésoktatással is foglalkozott, mégis saját hibájából szenvedett halálos balesetet a 35 éves H. Tamás. A motoros rendőr egyik legjobb barátja a hummeres gázoló áldozata, Kenéz Imre volt.
Félpályás útlezárás volt az 5-ös úton egy baleset miatt - írja a police.hu.
Egy időre teljes szélességében lezárták az 5-ös utat egy baleset miatt - írja az Útinform.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. új körforgalmú csomópontot létesít az 5-ös számú főúton, a Mercedes-Benz Manufacturing Kft. kecskeméti gyárához kapcsolódóan – közölte a társaság csütörtökön.
Három gyalogos szenvedett súlyos sérüléseket, miután egy autós az 5-ös úton Hernádnál szerda reggel elsodorta őket.
Négy ember súlyosan megsérült, amikor egy személyautó egy kanyarodó teherautóba rohant az 5-ös úton.
Ketten megsérültek, mikor autóval ütközött egy motorkerékpáros az 5-ös úton, Lajosmizse közelében - értesült a HavariaPress.
Meghalt egy motoros, amikor belehajtott egy előtte haladó autóba vasárnap éjjel Alsónémedinél, az 5-ös úton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.